A kulturális megközelítés vagy más néven a „kulturális fordulat” (ld. Fordulatok a fordítástudományban), ahogy széles körben ismerik, a fordítástudományban bekövetkezett elméleti és módszertani változást jelöli, amely az 1990-es évek elején terjedt el, elsősorban Susan Bassnett, André Lefevere, később Lawrence Venuti munkásságához köthető. Jóllehet a leíró fordítástudományra épít, különösen az úgynevezett „Manipulation School” (manipuláció iskola, Hermans 1985) munkásságára, és osztozik a többrendszer-elmélet és Gideon Toury normakutatásának célnyelv-központúságában, a kulturális megközelítés ugyanakkor ismeretelméleti szemléletváltást is tükröz a bölcsészettudományokban és azokon túl, elmozdulást a „pozitivizmus”-ból a „relativitás” felé, vagyis azt a gondolatot, hogy a jelenségek nem univerzális törvények szerint működnek, hanem az értelmező, a megfigyelő nézőpontja is alakítja őket. Bár eredetileg az irodalomkutatásból fejlődött ki, a kulturális megközelítés átlépi az irodalmi és nem irodalmi fordítások közötti határokat, mivel, ahogy Snell-Hornby megfogalmazta, „hallgatólagosan mindenféle fordítást magában foglal” (1990: 84).